LORCA

Országos Roma Civil Alkotóház

0
település
0
rendezvény
0
résztvevő

Gratulálunk a Romano Glaszo zenekarnak a Jelenlét Díj elnyeréséhez!
2025 február 3-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban adták át a Jelenlét Díjat, amelyet azok a kivételes szakemberek és közösségek kapnak, akik a legszegényebb településeken élő emberek felemelkedéséért dolgoznak. Az elismerést idén többek között a Romano Glaszo – hivatalos oldal zenekar is megkapta, amely tehetséges fiatal roma zenészekből, énekesekből és táncosokból áll.
tovább...

A legfontosabb célunk: a művészet erejével, a kultúra elemeivel hidat építeni a cigányok és nem cigányok között.

Az Országos Civil Roma Alkotóház néven létrejövő alapítvány a roma/cigány kultúra megjelenítésének és ápolásának, gondozásának egyik alappillére, amelynek a legfontosabb küldetése, hogy a romáknak és a többségi társadalomnak bemutassák a cigány kultúra értékeit a színművészet, filmművészet, zene, népzene, képzőművészet, hagyományápolás, népszokások, a mozgás és a táncművészet, irodalom területén.

Az Alapítvány jelenleg öt nagyszerű művésszel dolgozik együtt: Farkas Zsolt, Horváth Kristóf, Lakatos György, Müller Péter Sziámi, Nyári Oszkár.

Mind az öten elhivatottak abban, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek számára kinyissanak és bemutassanak egy olyan világot, amivel korábban nem találkozhattak. Teszik ezt a legjobb tudásukkal és elhivatottságukkal: bevonják a gyermekeket szövegírásba, színjátékokba, zeneszerzésbe, mindemellett következetesen csempészik a közös munkákba a tanulás fontosságának hangsúlyozását is.

Partnereink

Együttműködő partnerek a programok megvalósításában

Eseménynaptár

A következő események

<< febr 2025 >>
hkscpsv
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 1 2