halaszsandor

A TUDÁS 6ALOM CSOPORT TEVÉKENYSÉGE A FELZÁRKÓZÓ TELEPÜLÉSEK PROGRAM 2022. MÁRCIUS 1. – JÚLIUS 31. KÖZÖTTI SZAKASZÁBAN

A Tudás 6alom Csoport a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Felzárkózó Települések Programjának keretében 2022 tavaszán részt vett a program összművészeti kulturális programja megvalósításában. A csoport Horváth Kristóf slammer (művésznevén Színész Bob) vezetésével rendhagyó irodalomórákat és drámafoglalkozásokat tartott általános iskolás gyerekeknek.

A Karaván Színház tevékenysége a Felzárkózó Települések Program 2022. március 1. – július 31. közötti szakaszában.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Felzárkózó Települések Programjában a Lorca Alapítvány összművészeti kulturális programot valósít meg. A cél az, hogy művészek és művészegyüttesek az ország legszegényebb településein élő gyerekeknek, családoknak kulturális programokat vigyenek. E program egyik résztvevője a Karaván Színház és Művészti Alapítvány.

MÜLLER PÉTER SZIÁMI ÉS KOVÁCS ANTAL TEVÉKENYSÉGE A FELZÁRKÓZÓ TELEPÜLÉSEK PROGRAM 2022. MÁRCIUS 1. – JÚLIUS 31. KÖZÖTTI SZAKASZÁBAN

A roma és nem roma művészekből álló csapat három hónap alatt 5 felzárkózó településen 1053 résztvevőnek 14 programot tartott.
Müller Péter Sziámi és Kovács Antal művészcsapata érdekes színfoltja a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Felzárkózó Települések Programjának. Azt mutatják meg, hogy a kultúra és a művészet nem elválaszt, hanem összeköt.

Gyulaji Máltás általános iskola

Itt együtt énekelnek kicsik és nagyok, felnőttek és gyerekek. Együtt nevetünk, együtt sírunk. GYULAJI MÁLTÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA és a ROMANO GLASZO együttes közös ének-zenei programja.